Page ARCHIVE

A víz az úr

Július harmincadikán megrendezésre került „A víz az úr” c. szakmai gazdatalálkozó, amely keretein belül a résztvevők kiselőadásokon és vetélkedőkön vehettek részt. A rendezvény fő témája a víz jelentősége, és a jelenlegi aszályos körülmények voltak, illetve miként védekezhetünk a szárazság okozta károk ellen. Falugazdászaink kiselőadásokat tartottak, Fülöp Alpár kertészmérnök a termesztéstechnológiákról aszály ellen, míg Zörgő Benjámin...

“Kárpát-medence és Udvarhelyszék ízeinek megőrzése”c. kultúrális szakmai rendezvény zárónapja

Június 25-én az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesülete és az általuk meghívott vendégek közösen előkészítették a Parasztkonyha kontra modern konyha ételeihez az alapanyagokat, amelyekből kóstolók készültek az odalátogatóknak. Az alapanyagok előkészítése után a Tiltott Csíki Sör Manufaktúra látogatása következett, míg a sátorban folytatódott az ételek elkészítése . A parasztkonyha ételeit a vargányás krumplitokány, a gulyásleves mangalicahússal és...

“Kárpát-medence és Udvarhelyszék ízeinek megőrzése” szakmai rendezvény megnyitó

A mai nap elkezdődött az UME által szervezett “Kárpát-medence és Udvarhelyszék ízeinek megőrzése” című kulturális szakmai rendezvény, ami alkalmával három előadásra került sor június 24-én. Az első előadást Kovács Melánia néprajzkutató tartotta, az előadás végén sor került az UME-val közösen megjelentetett “Oroszhegyi Éléskamra” könyv bemutatására. A könyv a népi munkákat és ezekhez kötődő ételeket írja...

Birkanyíró és Birkapörköltfőző Fesztivál Zentán

Megrendezésre került április 24-én a XIX. Birkanyíró és birkapörköltfőző fesztivál Zentán, amelyre az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesülete is meghívást kapott. A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége és a Zentai Gazdakör által szervezett rendezvényen egyesületünk mindkét versenyszámba benevezett. A birkanyírás számban Szász Alpár és Andorka Attila képviselte egyesületünket. Szorgos és alapos munkájukat köszönő oklevéllel, Gallusz László: Hej, élet, juhászélet...

Fametszési bemutató Homoródjánosfalván

Április másodikán sor került az UME által szervezett fametszési bemutatóra Homoródjánosfalván. Fülöp Alpár kertészmérnök volt az esemény meghívottja, mint előadó. A bemutató rövid bevezetővel kezdődött, amely során az egybegyültek betekintést nyerhettek a fametszés alapjaiba. Ezután egy gyümölcsösbe látogattak a résztvevők, ahol a gyakorlatban is megtekinthették a fametszés fortélyait. A metszési bemutató gyakorlati részét nagy érdeklődéssel...

Jelképes faültetés Vajdahunyad váránál, Budapesten

Az UME vezetősége március 16-án részt vett az Agrárminisztérium által szervezett jelképes faültetésen, amelyre Kárpát-medencei egyesületek kaptak meghívást. A faültetés alkalmával egy kőrisfát ültettek el a jelenlévők, amely Magyarország területén őshonos. Az esemény során minden egyesület hozzájárult egy jelképes földmennyiséggel, amelyet a szülőföldjéről hozott, ezáltal is hangsúlyozva az összetartozást. A faültetés jelképként szolgált, és arra...

Ezüstérmes lett az UME által nevezett fehér és fekete ribizlibor

Az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesülete február 21-ig két ribizlibort nevezett a RibOn ribizlibor versenyre, amelynek keretein belül kizárólag ribizliből készült borokat bíráltak el a szakemberek. Február 26-27. között bírálták el a versenyzőket, amely során Zörgő Ildikó fehér ribizlibora és Andorkó János fekete ribizlibora ezüstérmet szerzett. A dijkiosztó gálára március 5-én került sor Csíkmadarason, amelyen egyesületünk titkára...

Gyümölcsfa metszés tanfolyam Kövenden

Az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesülete egy programokban gazdag hónapot hagyhat maga mögött, és ehhez híven a hónap utolsó napja sem telt eseménytelenül. A kövendi tiszteletes asszony, Farkas Izolda megkeresésére Fülöp Alpár kertészmérnök és Jakab Kristóf az UME képviseletében részt vettek február 28.-án a tiszteletes által rendezett fametszési tanfolyamon. A fametszési technikákról és gyakorlati alkalmazásáról Fülöp Alpár...

Székelymuzsnai gazdatalálkozó

Február 26-án Kovács Zalán falugazdász szervezésében sor került a székelymuzsnai gazdatalálkozóra, amelyen derzsi és muzsnai gazdák vettek részt. A gazdatalálkozó programjain belül többféle előadáson vehettek részt a gazdák. Az előadások között szerepelt az ökologiai gazdálkodás, amelyet Mika Dezső, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének falugazdásza tartott, majd a szarvasmarhák téli takarmányozásáról tartott előadást Zörgő Benjámin, az Udvarhelyszéki...

Gazdák továbbképzése

A hét elején Kovács Zalán és Zörgő Benjámin falugazdászaink közreműködésével számos gazda részt vett a Vidékfejlesztési Caritas által szervezett egyhetes tanfolyamon. A tanfolyam során svájci szakemberek által vezetett különböző témakörökben szervezett programokon vehettek részt elméleti és gyakorlati órákon, ilyen volt például a szarvasmarha körömpucolás is, amely a gazdák többségének figyelmét felkeltette, mivel nagy részük szarvasmarha...

Get in touch

Latin words, combined with a handful of model sentence structures, to generate Lorem Ipsum which looks reasonable.