A víz az úr

Július harmincadikán megrendezésre került „A víz az úr” c. szakmai gazdatalálkozó, amely keretein belül a résztvevők kiselőadásokon és vetélkedőkön vehettek részt. A rendezvény fő témája a víz jelentősége, és a jelenlegi aszályos körülmények voltak, illetve miként védekezhetünk a szárazság okozta károk ellen.

Falugazdászaink kiselőadásokat tartottak, Fülöp Alpár kertészmérnök a termesztéstechnológiákról aszály ellen, míg Zörgő Benjámin állatorvos, az állatok vízellátásáról a nyári periódusban beszélt. A rendezvényen felszólalt egyesületünk titkára, Jakab Gábor, illetve egyesületünk elnöke, Jakab Ernő, aki a Román Agrárminisztérium által közölt aktuális aszálykárokról hozott intézkedéseket ismertette. Az előadásokat követve vetélkedőkön vehettek részt a jelenlévők, akik Székelyzsomborról, Nagymoháról, Homoródjánosfalváról, Homoróddarocról és Alsórákosról voltak.

Három versenyszámban tudtak nevezni a gazdák/gazdasszonyok: Bálagurításon, Tehénfejő ügyességi versenyen, és bikabőgés számban. A díjazottak ezúttal sem tértek haza üres kézzel, ugyanis az első két helyezést elérő versenyzők minden számban ajándék UBM takarmányt nyertek. A vetélkedő után közös ebéd következett. Az ebéd jellegzetessége volt, hogy a Kárpát-medencére jellemző ízvilágot képviselte, amelyet Vass Elemér által felajánlott borjúhúsból készítettek el egyesületünk tagjai, ezúton is köszönjük a nagylelkű felajánlást.

Köszönjük a Magyar Agrárminisztériumnak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását!

Get in touch

Latin words, combined with a handful of model sentence structures, to generate Lorem Ipsum which looks reasonable.