
A tavasz sok újdonságot hozott egyesületünk számára is, több metszési bemutatót tudhatunk magunk mögött, illetve számos gyümölcsfa csemetét adományoztunk Udvarhelyszéki és Kőhalom környéki települések gazdáinak. A gazdákkal való beszélgetések során szó került a tavaszi kertészkedési munkálatokról is, és többen jelezték, hogy holott nem foglalkoznak gyümölcs- és zöldségtermesztéssel, de a szabályszerű ültetés és metszés gyakran kifog rajtuk. Már régóta tervezi egyesületünk, hogy egy kisokos lenne a felvetett problémák megoldása. Az idei visszajelzések megerősítették bennünk azt a tényt, hogy ígényt tartanak a gazdák egy “útmutatóra”, amely évente a tavaszi munkálatokban segítségül szolgál számukra. Közös elhatározás után felvettük a kapcsolatot Fülöp Alpár kertészmérnökkel, aki mellesleg pedagógus is, hogy megbízásunkból készítsen egy kertészeti kisokost, amelyet az érdeklődő gazdáknak kioszthatunk. A tavaszindító kertészeti kisokos el is készült és a március 21-én rendezett árvátfalvi fametszési bemutatón kiosztásra került néhány példány a jelenlévők között.
Fülöp Alpárt is megkérdeztük, hogyan állította össze a kertészeti kisokost, mivel a bemutatók során több gazda is kikérte szakmai véleményét az otthon jelentkező problémákkal kapcsolatosan. “Amikor elkezdődött a Tegyük élővé és termővé Udvarhelyszéket program, az első gyümölcsfa oltványok kiosztásánál szakmai beszélgetésbe keveredtünk a gazdákkal és kiderült, hogy nem az a szakszerű megoldás, ha a gyümölcsfát egy ,,ásónyomba’’ beleültetjük. A gyümölcsfák gondozása a helyes ültetéssel és indító metszéssel kezdődik. Elsősorban ezeket az ismereteket tartalmazza, amelyet nem csak az udvarhelyszéki gazdák, hanem bárki, aki gyümölcsfát szeretne ültetni felhasználhatja. Célja, hogy az oltványok mellé szakmai információt is bíztosítsunk, ne csak halat adjunk az éhezőnek, hanem tanítsuk meg horgászni is, ha szabad ilyen metafórikusan fogalmazni.”- Fülöp Alpár kertészmérnök, az Eötvös József szakközépiskola pedagógusa