Február 26-án Kovács Zalán falugazdász szervezésében sor került a székelymuzsnai gazdatalálkozóra, amelyen derzsi és muzsnai gazdák vettek részt. A gazdatalálkozó programjain belül többféle előadáson vehettek részt a gazdák. Az előadások között szerepelt az ökologiai gazdálkodás, amelyet Mika Dezső, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének falugazdásza tartott, majd a szarvasmarhák téli takarmányozásáról tartott előadást Zörgő Benjámin, az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesületének falugazdásza. Kovács Zalán a mezőgazdasági gépek használatáról és karbantartásáról adott elő a jelenlévő gazdáknak, majd Fülöp Alpár kertészmérnök, az Eötvös József szakközépiskola tanára tartott egy elméleti és gyakorlati ismertetőt a gyümölcsészetről és a metszési technikákról. A gazdatalálkozón Tamás Pál a székelykeresztúri tejgyár igazgatója is jelen volt, aki a szövetkezeti formában való tejértékesítésről beszélt.
Az előadások mellett az egybegyült gazdákkal által felvetett egyébb fontos problémák is megvitatásra kerültek. A jelenlévő gazdák és a szervezők az idei programokat egyeztették, természetesen a gazdák igényei szerint. A munkamegbeszélést egy kis ebédszünet követte majd kisorsolásra került az UBM kerelőszentpáli gyár által forgalmazott sertés inditó tápjai, amelyet a cég ajánlott fel Jakab Gábor szakmai tanácsadó, az UME titkárán keresztül.
Az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesületének részéről dr. Jakab Ernő egyesületi elnök koordinálta az eseményt, a technikai és egyéb szervezési munkálatokról Jakab Kristóf UME megbizott gondoskodott.