Kőhalom és környéke gazdáinak és kistermelőinek bemutatkozása

Ezúttal Halmágy községben jártunk, ahol Bandi Attila evangélikus-lutheránus lelkésszel, családapával és fiatal gazdával találkozott falugazdászunk, Zörgő Benjámin és az UME képviseletében Jakab Kristóf. Megtudtuk, hogy Halmágy község magyar lélekszáma valahol száz lakosra tehető, viszont ez évszakonként ingadozó. Noha csak szerény számban, de akad köztük több gazdálkodó is, illetve méhészekről is tudomást szereztünk.

Bandi Attila tiszteletes és Zörgő Benjámin falugazdász

Amint kiderült maga a tiszteletes úr is foglalkozik állattartással, mindemellett mezőgazdasággal is. Látogatásunk céljaként szolgált, az adott község helyzetének a megismerése, illetve a szervezetünk bemutatása, ezáltal a jövőbeli közös együttműködésünk megalapozása. Fiatal gazdálkodó révén Bandi Attilával hosszasabban elbeszélgettünk, amely során jobban megismerhettük az ő helyzetét is.

Get in touch

Latin words, combined with a handful of model sentence structures, to generate Lorem Ipsum which looks reasonable.